Második pont

Ablak fedte mocorgó ágak
Süvítése
Sodorja az esőt maga elé.
Kabátot kapkod köztetek, ki fázik,
S idebent tömörültök képként körém.
Nektek meg én vagyok az.
Szén, ceruza, szénceruza.
Közel-távolról hurkapálcák
Nyúlnak
Felém vizslató tekintetek: rajzóra van.

2017 május

Első pont

Mégy ragyogó kedves
Búgás
Huncut bajusz őszfehér
Ötvenes jelleg olyan hordó
Hasú
Titkolt körmös erős keze
Gyurmaember agyag gipsz bronz
Márciusban avatták az ünnepen
Itt ül
Mesél
Lelke meg megcsillan.

2017 április

Úgy állok az ablakban...
Mintha már sosem pihenném ki magam;
Az eget fürkészve, kéknek képzelem azt,
S talán régebben zöldek voltak a fák:
Rémlik, hogy tavasz van.

Úgy állok az ablakban...
Mintha sötét függöny lenne rajta és
Azt képzelem, ettől szürkék a felhők,
S hogy valaki ezt mindig behúzza.
Rémlik, hogy ez nem így van.

Úgy állok az ablakban...
Üres az egész, pont mint én: olyan
Céltalan.
S a szitáló esőn keresztül látva
Rémlik, hogy tavasz van.

Úgy állok az ablakban...
Mintha nem velem lenne a baj;
Mintha az élet nem lenne kerek,
Mintha nem lennék boldog, s csak
Rémlik, hogy ez nem így van.

2017 március

Két levél hullik alá a faágról:
Egy sárga és egy zöld.
Harmadúton hullottak egymás mellé,
És ott is fogták meg egymás kezét.

Két levél hullik alá a faágról:
Nincs lentebb az egyik,
Sem a másik. Csak hullanak egyszerre,
És szelíden fogják egymás kezét.

2017. január

Milyen régóta is járok ezen az úton – gondolod magadban. Már vagy öt éve… ugyanahhoz az almaárushoz.

Nézed a virágzó fákat, tavasz van. Arra gondolsz, hogyan lehetnek ilyen gyönyörűek a virágok az alig melengető napfényben fürödve. Szereted ezt az utat. Már úgy megszoktad: láttad esőben ázva, fehéren vakítani a hótól, és még abban a tikkasztó hőségben is, ami tavaly nyáron volt.

Szereted, mert megszoktad. Tudod, mire számíthatsz, ha ezen az útvonalon mész a piacra ahhoz az almaárushoz.

Az almaárus. Mindig kedves mosolyával vár az út végén és az almáival. Mindig szeretted az almáit. Nem voltak a legszebbek, sem a legnagyobbak, de ránézésre tulajdonképpen tetszett neked. Meg úgy az íze is finom volt, bár nem kiemelkedően. Összességében véve teljesen jó almák voltak. Igen, kijelenthetjük, hogy szeretted az almáit is.

Ebben az évben viszont lehetőséged adódott egy csemete almafát ültetni az kertedbe. Hetek óta csak ezen töprengsz. Elfogadd? Vagy ne?

Most, ahogy sétálsz az almaárushoz a piacra a megszokott úton, bevillan. Mintha egy égből jövő villám csapna beléd, vagy éppen Gábriel jelenne meg neked is. Hiszen olyan szép ez az út, és milyen drága az a mosoly, amit az almaárus az almái mellé ad - tanakodsz magadban. Miért is ültetnék almafát a kertembe, hogy csak az udvarig kelljen kimenni? Mikor jönnék akkor újra végig ezen a csodálatos úton, a bájos almaárus lányhoz?”

Ahogy így suhannak fejedben a gondolatok… azért eszedbe jut az a különleges almafa. Olyat még nem láttál sehol. Sírrabló almafa.

Gondozni, ápolni szeretnéd azt a különleges fát, hogy hozzád nőjön. Nem mutogatnád senkinek, csak magad bámulnád naphosszat a verandáról, várva, hogy mikor érik ehetőre az almája. Elmélázol, hogy az már mindig ott lenne neked, minden évben teremne almát.

De kitolod a lelked mélyére a gondolatát.

Nem kell nekem almafa, ez az út is nagyon különleges, meg az almaárus, és ez az egész, hogy én ezen az úton járok ahhoz az almaárushoz beszélgetni - döntesz végül. Meg amúgy is... talán félsz egy kicsit ettől a változástól.

Következő évben ismét a szokásos utad felé veszed az irányt. Boldogan lépkedsz a macskaköveken, csodálod a gesztenyefákat, a tövükben az apró kis gombákat, az ágaik között megbújó madárfészkeket. Csodálod a fűben a vadvirágokat, a pitypangokat, a házak ablakában ülő orchideákat. Csodálod az égen lassan úszó bárányfelhőket és azt, hogy ilyen boldog vagy.

Oda is érsz a piacra, végigmész a sorok között, ám az almaárusod asztala üres. Senki sem áll a asztal mögött. Körbenézel, hátha csak te tévesztetted el az asztal, nem érted. És akkor az egyik szomszédos virágárus odaszól:

- Ha az almaárus kislányt keresi, ő már másik városban árulja az almáit!

Selymes hajam halkan hullik alá
a mennyezetről.
A Fehér Medve szelíden öleli körbe
minden porcikámat, lazán vállamra vetve
a hideget.
Hópelyhemre húzom sálamat,
épp csak a szemem szikrázik szótlanul
a Nyugalomtól.
Testemben Békesség hajtja a vért körbe,
és körbe… és körbe...

Magas szárú pocsolyáimba bújtatom bokáimat,
lábaim előtt színes levelekként robban szét
a bal karom.
Összeolvad tekintetemben az égi könny a betonnal;
Mintha egy lenne a beton fával,
a fa a kerítéssel,a kerítés a hulló hóval,
a Hó… a Hó pedig maga
a szívem.
És így folytatódik ez tovább újra körbe…
és körbe… és körbe...

2017. január

∞         Szeretem a forró pirítóson megolvadt margarin ízét.

∞         Szeretem beszippantani a különböző növények illatát.

∞         Szeretem nézni, ahogy mások esznek.

∞         Szeretek mindent megtapintani.

∞         Szeretek belenyúlni télen a frissen hullt hóba, belelépni egy pocsolyába.

∞         Szeretek esőben sétálni, fűben mezítláb mászkálni.

∞         Szeretek csendben ücsörögni a vonatállomáson és megfigyelni az embereket.

∞         Szeretem, ahogy a forralt bor gőzölög a hidegben, amikor a sötétben felizzik a cigaretta végén a parázs.

∞         Szeretek a kályha közelében olvasni, elvonultan leírni a gondolataimat.

∞         Szeretek az emberek szemébe nézni, amikor beszélnek.

∞         Szeretek nyitott szemmel csókolózni, s amikor kézen fogva sétálok valakivel, bedugni a hüvelykujjam a tenyereink közé.

∞         Szeretem, ha egy számomra kedves ember halványan rám mosolyog.

∞         Szeretek sötétben a földön fekve hallgatni egy megnyugtató zenét vagy pár perig csak a madarak csicsergésére figyelni.

∞         Szeretem nézni a felhőket, amikor éppen megyek valahova.

∞         Szeretem, amikor az izgalomtól megnő bennem az adrenalin.

∞         Szeretek kikapcsolni és mindenre egyszerre odafigyelni, ami körülvesz.

∞         Szeretem hallani, ahogy felolvassák az írásaimat.

∞         Szeretem, amikor a macskám dorombol az ölemben, ha egy paripa belefúj a tenyerembe, nézegetni az aranyhalakat, amint úszkálnak.

∞         Szeretek kiöltözve színházba járni.

∞         Szeretek élni.

kb 2013

A türkiz
a kedvenc színeim?

Igen... Nem! A fehérek fekete. Jó.
Rossz az van. Nincs bizalom,
kétely... Önbizalom? Csak kétségbeesés!

Szabad-e a bezárt? Az anorexiásak mohó,
a barát szerető, és egy alkalom
a hosszútáv. Se veled, se nélküled. Mesés
a rémálmaim. Végletes lelkek vagyok...

2016. szeptember

Oszlanak a rózsaszín köd szemem
Elöl - rózsaszín lelkem nem bírják
A sok nem-rózsaszín értéket.
Tekinteteim rózsa színeket talál
Sárga szirom között... keveset.

Oda-vissza megy a huza-vona,
Ki is Shakespeare drámájában
A rózsa szín sárga sziromja?

Arra gondolnak lelkem, sárgaszín...
Én vagyok Jago az Othelloban
Igazából. Hazugságból meg több vannak.
S titok hét pecsétjét őrzi örökre mind:
A sárga és a rózsaszín.

2016.szeptember

Bágyadt, túlérett szelet cipel az ősz...
Nem apró pollenek szökik légzésembe,
A hideg gyenge csípése csapódik a bőr
Érzékenységéhez.Nincsenek mese...
Tovaillanó szárnyak halk rebbenése,
Lassan elalszik mind, kihunynak a fények.
Remélem fehér hópelyhek hullik majd,
De tudom, ez csak remények. Isten hozott!