Úgy állok az ablakban...
Mintha már sosem pihenném ki magam;
Az eget fürkészve, kéknek képzelem azt,
S talán régebben zöldek voltak a fák:
Rémlik, hogy tavasz van.

Úgy állok az ablakban...
Mintha sötét függöny lenne rajta és
Azt képzelem, ettől szürkék a felhők,
S hogy valaki ezt mindig behúzza.
Rémlik, hogy ez nem így van.

Úgy állok az ablakban...
Üres az egész, pont mint én: olyan
Céltalan.
S a szitáló esőn keresztül látva
Rémlik, hogy tavasz van.

Úgy állok az ablakban...
Mintha nem velem lenne a baj;
Mintha az élet nem lenne kerek,
Mintha nem lennék boldog, s csak
Rémlik, hogy ez nem így van.

2017 március