Peti, a Szörny

     Egyszer volt, hol nem volt egy kicsiny falu. Pici házikókban aprócska lények laktak: a koboldok. Békében és boldogságban éltek, semmire sem volt gondjuk. Évszázadok, sőt! Évezredek óta a  kicsiny falu csak terjeszkedett, aprócska lakói pedig sokasodtak.

     A királyi palotában egy nap hatalmas zűrzavar támadt. A Királyné pityergett, a Király pedig szakállát simogatta a trónszékben. A felzördülést egy szem fiúk, a herceg váltotta ki.

     - Édesapám! - szólt ugyanis a herceg, Kisfül. - Unatkozom. Ideje útnak indulni, hogy valami kalandot keressek. Úgy érzem, valaki rám vár, talán nem is olyan messze.

     - Kisfül, kicsi fiam - szipogott az Édesanyja. - Ne hagyj itt minket, mihez kezdünk nélküled? Apád kinek adja át a trónt, ha elmész?

     - Mire Édesapám olyan öreg lesz, visszaérek!

     - Fiam! Ellenzem a dolgot én is, mint Anyád, de elég nagy vagy már ahhoz, hogy dönts az életedről. Nem tarthatlak itt fogva - szólt az Öreg. - Menj és keresd meg a saját kalandod az életben!

     Másnapra a palota hatalmas batyut pakolt tele minden jóval útravalóul Kisfülnek, és reggel a kicsiny falu minden pici házikója előtt aprócska koboldok integettek búcsúzóul a hercegnek. Kisfül tehát elindult az erdő mélye felé. Ment mendegélt, mígnem ebédre fordult az idő. Megpihent egy fa tövében, hogy lakmározzon egy nagyot, aztán teli pocakkal ledőlt aludni. Mit sem sejtett a falut fenyegető veszélyről.

     A koboldok balszerencsésnek érezték ezt a napot. Reggel Kisfület vesztették el, délután pedig hirtelen eltakarta előlük a Napvilágot egy óriási Szörny. Fejvesztve menekültek, végül csak a Királynénak járt az eszében Kisfül. Vajon hol lehet ? Jól van, vagy már megette a Szörny ? Pár percen belül a falu nagy része kiürült...

     Peti megfáradt a délelőtti virágszedésben. Anyák napjára szedte őket, ugyanis aznap május első szombatja volt - és köztudott, hogy anyák napja pedig május első vasárnapján van. (Mielőtt teljesen szívtelennek titulálnátok Kisfület, el kell árulnom, hogy a koboldok nem ünnepelnek külön anyák napját!) Ideje még volt egy kevés, mielőtt hazaindult volna, így ledőlt az árnyékba, hogy elszenderedjen egy rövid időre.

     Hirtelen felriadt. Elszaladt a feje felett az idő, már délután volt. Kapkodni kellett magát, ha időben haza akart érni. Gyönyörű álma után (miszerint az anyukája nagyon örült a virágcsokornak), nagyot nyújtózott. A kulacsáért nyúlt, hogy igyon pár korty vizet a melengető napsütésben. Ekkor vette észre az aprócska embert, aki a kulacsa mögött kuporgott.

     - Te meg ki vagy ? - kérdezte Peti. Kisfül próbálta titkolni megszeppenését és azt, hogy fél ettől az óriástól, hiszen éppen ilyen kalandra vágyott. 

     - A koboldok hercege! - felelte bátran. - Te ki vagy? Ha bántani akarod a falumat, velem gyűlik meg a bajod!

     - Peti vagyok. Nem akarom bántani a falud. Bocsánat, ha félelmetes vagyok - szomorodott el Peti. - Anyukámnak szedtem virágot a réten, mert holnap anyák napja. Te is virágot szedtél az anyukádnak?

     - Mi az, hogy anyák napja? - döbbent meg Kisfül.

     - Minden évben egyszer van ilyen, a gyerekek virágot visznek az anyukájuknak és megköszönik neki, hogy világra hozták a gyerekeket. Van, aki még verset is ír az anyukájának. Ti nem szoktátok megünnepelni? - Peti egészen felbuzdulva mesélt az anyák napjáról.

     - Nálunk nincs külön anyák napja - mondta Kisfül. - Amikor a gyerekeknek születésnapjuk van, akkor egy kis mogyoróval köszönik meg az édesanyjuknak, hogy megszülte őket.

     - De ha nem virágot szedtél, akkor mit csinálsz?

     - Eljöttem otthonról, hogy kalandot keressek!

     - És megtaláltad?

     - Téged találtalak itt - nevetett Kisfül. - Vagy inkább Te találtál meg engem. Eljöhetnél a falumba, hogy bemutassalak a szüleimnek!

     - Sajnos ma már túl késő van hozzá, pedig igazán szívesen Veled mennék! - sóhajtott Peti.

     - Anyukám már vár otthon. Te is hazamész a faludba? Téged is biztosan vár az anyukád.

Kisfül elgondolkozott ezen. Mégsem hagyhatja el a családját csak így, egyik napról a másik. Talán haza kéne mennie.

     - Igazad van, biztosan engem is várnak otthon - nézett Petire Kisfül.

     - Ha szeretnéd, elvihetlek a tenyeremben, gyorsabban hazaérsz és addig is beszélgethetünk - ajánlotta fel Peti, miközben elrakta hátizsákjába a kulacsát és a virágcsokrot.

     - Remek lenne - mosolygott a koboldok hercege és összeszedelőzködött. 

     - Mutasd az utat, kicsi kobold!

     - Arra - bökött az ujjával az egyik irányba Kisfül.
Ám egyikőjüknek sem jutott eszébe, hogy Peti jóval nagyobbakat lép, mint a koboldok, így véletlenül rátaposott a falu szélén lévő pár házikóra.

     - Állj, állj meg! - kiáltott Kisfül. - Eltaposod a falumat!

     - Igazán nem akartam! - torpant meg kétségbeesetten Peti.

     - Tegyél le! Meg akarom nézni, hogy megsérült-e valaki! - jajgatott Kisfül.

Mikor újra szilárd talaj volt a talpa alatt, akkor vette észre, hogy a faluban senki nincsen.

     - Édesapám! - rikkantott nagyot. - Édesanyám!
Ekkor a közeli bokrok mögött meglátta a kukucskáló koboldokat. Rájött, hogy a faluja retteg a hatalmas Petitől.

     - Gyertek elő, egyet se féljetek! Peti nagyon kedves, senki sem akart bántani! Csak hazafelé igyekszik, mert virágot szedett az anyukájának! - hívta a falu népét Kisfül. Lassan előmerészkedtek a koboldok, Peti leguggolt hozzájuk.

     - Bocsánat, hogy eltapostam a házikóitokat - szontyolodott el Peti. - Segítek helyretenni őket.

     - Azt megköszönnénk! - mondta a Király. Hamar rendbe tették a falut, aztán Petinek indulnia kellett.

     - Így is késésben vagyok - búcsúzott. A falu összes koboldja integetett neki, Kisfül megígértette vele, hogy máskor is jön majd.

Peti nem késett sokat, ám az anyukája így is megkérdezte, merre járt.

     - Aggódtam érted, kisfiam!

     - El se fogod hinni, mi történt velem! Apró lényekkel találkoztam! - mesélte lelkendezve Peti. - Koboldokkal.

     - Valóban? - nevetett az anyukája. Összekócolta Peti haját. - Talán álmodtad őket?

     - Nem, anya! Tényleg ott laknak az erdőben!

     - Na, meséld el, hogy mi történt ma! - mosolygott édesanyja, de persze nem hitte el, hogy léteznek koboldok.

     - Felébredtem az erdőben és akkor ott volt egy aprócska lény, Kisfül...

Itt a vége, fuss el véle. Ha nem hiszed, járj utána, a padláson lakó kisegerek még ma is erről cincognak!