Cserszi, a repülő, zöld cseresznye és Zü, aki nem szólt egy szót sem, hiszen némasági fogadalmat tett, egy örökké érett almákkal zsúfolt fán ücsörésztek-fütyörésztek, mígnem Zü elkezdett nyámmogni, hammogni, csámcsogni és nyámcsogni egy almán, így Cserszi (kevésbé ismert nevén Flóra) csendes láblógatásra, himbálásra, illegésre és billegésre kényszerült. De Cserszi mindig feltalálta magát:

-          - Mondjak neked ákom-bákom mese-misét, Zü? – szólt Cserszi. Mondjuk Zü aligha szólhatott volna, hiszen némasági fogadalmat tett. Szóval Zü csak nagy hevesen bólogatott.

-          - Tegnap találkoztam egy wombattal. Méghozzá nem is akármilyen wombattal, hanem egy félszemű wombattal ám, bizony!

Zü torkán akadt az alma, szemei úgy kikerekedtek, hogy majd kiestek a helyükről, hogy: „Ugyan, Cserszi, áruld már el nekem, mi a fityfiritty az a wombat?” De nem szólt semmit, hiszen némasági fogadalmat tett.

-         - Mondom, mondom – nyugtatgatta Cserszi. – Szóval, az úgy történt, hogy én az égen éppen aktuális vándor-alakulattal csevegtem-fecsegtem, amikor egyikük felhívta a figyelmem a mormoló Szélre, a dünnyögő Napra és a szokásosnál jóval mélyebben hallgató Csendre. Szárnyra kaptam hát, és leballagtam a rétre.

Kérdeztem a Szelet: „Miért mormolsz olyan komoran, Szél?” – de a Szél nem volt hajlandó válaszolni nekem, fogta az összes csontjait (hogy lehetnek a Szélnek csontjai?), és mormolva odébb csoszogott.

Felnéztem a Napra: „Miért dünnyögsz olyan elgondolkodva, Nap?” – de a Nap nem volt hajlandó válaszolni nekem, összegereblyézte a napsugarait és dünnyögve-hümmögve elbújt a felhők mögé, akiknek a vándorlás a foglalkozásuk.

Ám a Szél oly sebesen csoszogott, hogy akarva akaratlan, magával rántotta a vándor népeket, s a Napnak nem maradt hova bújnia.

Akkor füleltem a Csendre: „Miért hallgatsz olyan mélyen, Csend?” – s abban a percben egy ágreccsenés elűzte a félénk Csendet. A szabálytalan alakú Kerek erdő (ez egy másik mese) felé fordultam és megláttam Őt. A nyakában egy tábla lógott legott: „Én egy wombat vagyok, és Egyszem a nevem.”

Hozzászóltam a wombathoz: „szia, Egyszem. Tán csak nem te is némaságot tettetsz – rögtön eszembe jutottál, Zü…

Itt Zü bosszankodva megcsapott volna papot, lapot, etcetera, ha lett volna a közelben, de nem szólt egy szót sem, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta:

-          - S akkor megszólalt a bogaram, fecsegett, locsogott nekem, mi búja-bánata, ami a begyét nyomja: „Nem tettem sem levest, legyet, kenyeret, meggyet, sem egyebet sem egy, sem egyetlen helyre sem!” – mogorván dúlt-fúlt, és úgy véltem, szemei villódznak a dühtől. Ám ekkor vettem észre: kettőből csak fél szeme van, vagy ha úgy, hát félig egy sincs. Közöltem is vele: „nini, neked kettőből csak fél szemed van, vagy ha úgy, hát félig egy sincs!” – és hahogtam, hehegtem, kacagva nevettem.

„Egy szem, nem egy sem!” – morrant rám a sértett-dühös Egyszem. – „Nevem Egyszem, de nem telhet benne kedvem!” Kiejtésén, beszédén hahogtam, hehegtem, kacagva nevettem megint.

„Ne nevess, eb kergette cseresznye! Lenyellek, egybe!” – fenyegetőzéséből jobban rám jött a hasgörcs, hahognom, hehegnem kellett megint, s kacagva nevetnem.

„Megkergetlek, felszeletellek, reggel megeszlek, s ez kellemetlen percben merj velem nevetve csevegned!” – mondta az egy szemű Egyszemű, és hátat fordított nekem. Lecsillapodtam, s kérve-kértem, engeszteltem, puhítottam, lágyítottam a szívét, mesélje el nekem, miért van kettőből csak fél szeme, vagy ha úgy, hát félig egy sem?

Zü csellóhangon kuncogni kezdett volna, de nem adott ki hangot, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta:

-         - S mesélni kezdett nekem: „Tettem-vettem – sóhajtott a wombat. – , egereket szedtem egy elveszett kertben, s egyszerre egy felcseperedett egyedre lelnem kellett! Engem szemelt egyre, s nem egyre, s vetemedett egy tettre: cseveghetne velem. S kezdte: Egyszem, ennem kell! Szemeztem vele perceket, s eme egyed nem kecsegtetett nekem egy perecre eleget sem.”

Itt közbevágtam: Éhes egérnek enni nem adnál? Jaj, neked!

Itt közbevágott volna Zü is, hogy: „Éhes egérnek enni nem adott volna? Jaj, neki!” De nem, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta:

-          - Így folytatta akkor Egyszem: „ej, nekem, ej! Mennem kell!” – közölte velem, és elment.

Zü majdnem megkérdezte: „és az egérrel mi lett?” De nem szólt semmit, hiszen némasági fogadalmat tett, hanem csak mümmögött, így:

-          - Mmm. Mm. – majd még kiegészítette. – Mm.

-          - Szóval elindultam hazafelé. És kivel találkoztam akkor?

Zü felnézett, de nem szólt egy szót sem, hiszen némasági fogadalmat tett.

-          - Varázs- Lóval, a kék sörényű kentaurral.

Zü lehajtotta a fejét, de nem szólt egy szót sem, hiszen némasági fogadalmat tett.

-          - Megérdeklődtem Varázs- Lónál: „Mi történt Egyszemmel, az egy szemű wombattal, hogy kettő szemből neki egy van meg, vagy ha úgy, hát félig egy sem?” És ő elmesélt nekem mindent…

Zü hangosan felujjongott volna, de nem, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta:

-         - … amit tudott.

Zü csüggedten óriásit kiáltott volna, de nem, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta:

-          - Szóval Varázs- Ló ezt mesélte nekem: „Akkor Egyszem azt mondta az éhes kisegérnek (persze csupa eszperente nyelven), hogy nincs olyan étel, amit odaadhatna neki, holott minden élő és élettelen tapasztalhatta már, hogy Egyszemnél bármikor rábukkanhatunk a zsebében egy darab sajtra, morzsa kenyérre, emezre, imizre, meg, ha nagyon kutakodunk, amazra is. Egyszem farkánál fogta-forgatta az éhségtől vinnyogó kisegeret és odébb hajtotta hajítással az útjából.”

Cserszi kiesett a szerepből és Zü fején kotorászva felkiáltott:

-          - Bogárhajban bogarász haj- bogarász bogár!

Zü kis híján felordított, hogy ő bizony nem bogár, hanem rovar, mert minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár! De végül csak magában dühöngött, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta:

-          - Így folytatta akkor Varázs- Ló: „De kedvesem, ennél többet ugyan el nem árulhatok, mert magam sem tudom a mesét, hiába vagyok varázsló” – azzal elment.

Zü majdnem megkérdezte (ismét): „és az egérrel mi lett?” De végül nem tette, hiszen némasági fogadalmat tett, hanem csak mümmögött megint, így:

-          - Mm. Mm.

-          - Szóval tovább indultam hazafelé, amikor kivel találkoztam?

Zü felnézett (ismét), de nem szólt semmit, hiszen némasági fogadalmat tett.

-          - Pirivel, a piros szellem rózsával és ő befejezte nekem a mesét…

Zü felujjongott volna (ismét), de nem adott ki egyetlen hangot sem a mümmögésen kívül, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta.

-          - …majdnem teljesen.

Zü csüggedten óriásit kiáltott volna (ismét), de nem adott ki egyetlen hangot sem a mümmögésen kívül, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta:

-          - Szóval ezt mesélte nekem Piri: „A kisegér viszont Egyszem nyomába szegődött és elhatározódott benne valami. Azonban úgy döntött, vár vele másnap reggelig, és amikor Egyszem felébred, ott várja majd őt, hogy bosszút álljon. Sikerült is belopóznia Egyszem házába, de én ugyan tovább nem mondhatom neked a mesét, mert magam sem tudom!”- azzal elment.

Zü majdnem megkérdezte (ismét): „és az egérrel mi lett?” Dünnyögött, mormogott, motyogott, habogott-hebegett, fityfirittyet is hápogott volna, de nem, hiszen némasági fogadalmat tett.

-          - Mentem-mendegéltem hazafelé tovább, amikor ki jött velem szemben?

Zü pontosan tudta, hogy ki volt az, de egy szó nem sok, annyit nem mondott, hiszen némasági fogadalmat tett.

-          - Ábécével – nyögte-bökte ki Cserszi, Zü bólintott, hiszen némasági fogadalmat tett. Cserszi pedig folytatta:

-          - Ábécé ezt mesélte nekem: „Reggel Cini (jaj, hát persze, hiszen a kisegér Cini volt!) egy tűvel várta, hogy Egyszem – akinek akkor még Kétszem lehetett a neve, hiszen két szeme volt – és azt mondta: Cini: Nesze neked! Azzal kiszúrta hajdani Kétszem, mostani Egyszem jobb szemét, és kiszúrta volna a balt is, ha nem olyan pinduri-pandúri és eléri. Megdöbbenten néztem Cinire, hogy ő ilyenre is képes?” fejezte be Ábécé, én pedig ugyanolyan megdöbbentem néztem Ábécére, mint Ábécé Cinire.

Cserszi befejezte a mondandóját, Zü pedig ugyanolyan megdöbbenten nézett Cserszire, mint Cserszi Ábécére, vagyis amilyen megdöbbenten nézett Ábécé is, amikor Cini elmesélte neki az egész mesét.

2011. június